Rekordhalak

Egy este két ponty

Bakos Máté horgásztársunk az alábbiakban számol be május végén tett atkai horgász kirándulásáról és annak eredményeiről :

Az alábbi szép kalandunkról szeretnék Önöknek beszámolni:

"Május 21-én délután látogattunk le Kiss András barátommal egy éjszakára az Atkai holtágra. A töklevéltől illetve a parttól nem messze a külső íven csónak segítségével kukoricával illetve András saját készítésű nagyobb méretű bojlijával megetettük a meghorgászandó területet majd bevetettük szerelékeinket. Már a délután folyamán megérkezett az első kapás, amely azonban sajnos lemaradt, viszont este tíz óra után néhány perccel egy 12,7 kg-os gyönyörű tőponty tette tiszteletét. Ezt követően az éjszaka folyamán sajnos egy zivatar okozott némi kellemetlenséget. A vihar elvonulta után hajnali fél 4-kor ismét kapásom volt ugyanazon a botomon. A hal ismét érezhetően termetes volt, azonban a csónak segítségével sikerült a töklevelesből kifordítani, illetve megakadályozni, hogy a hal akadóba rohanjon, így egy 15,2 kg-os pocakos tőpontyot sikerült megszákolnunk, mérlegelnünk, majd a fertőtlenítés után az őt megelőző társához hasonlóan kíméletesen visszaengednünk."

Üdvözlettel. Bakos Máté

 

Gratulálunk!

HECSMSZ

 

MOHOSZ tagszervezete



 

Magyar Országos Horgász Szövetség

 

 Magyar Horgász

 

Maty-ér

 Atka holtág

 

Szolunáris naptár

Országos Vízjelző Szolgálat

Országos

Meteorológiai Szolgálat

 Széchenyi Kártya elfogadóhely

SZÁK állami jegy forgalmazás

Szegedi Közlekedési Kft.

 

Objektum koordináták: X: -, Y: -
Gyorskereső:
© 2017. Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége

Keresés