Hírek

Megyei Egyéni Horgászbajnokság

A megyei csapatbajnokság után a Maty-éri versenypályán került sor a Megyei Egyéni Horgászbajnokságra is. 

A negyvenhat fős mezőny Férfi Női. Veterán MLS és Utánpótlás kategóriában vetélkedett a a országos úszós versenyhorgász szabályzat szerint kiírt versenyen.

A verseny során a rakós botok mellett előkerültek a match botok is. A zsákmányt néhol színesítették  keszegek és apróbb kárászok is,  de ahogyan a megyei csapatbajnokság szombati fordulóján láthattuk, most is a pontyoké volt a főszerep. A pálya igen erős állományából a vasárnapi forduló során  összesen 754,56 kg hal került szákba, majd a lefújás után elvégzett gyors mérlegelést követően vissza éltető elemébe. 

Az egyéni bajnokság legeredményesebb versenyzője Walter-Barna Diána volt, aki 43,580 kg halat fogott. 

 

Kiemelésre, külön elismerésre érdemes Smányi Szabolcs teljesítménye, aki utánpótlás korú versenyzőként ült be a felnőttek közé, és ott a pálya kellős közepére sorsolva a teljes mezőny második legtöbb halát fogva nyert felnőtt megye bajnoki címet. 

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

HECSMSZ Egyéni Horgász Bajnokság   

2020. június 7.

         
Nők Rajthely Név g helyezés
  2 Walter-Barna Diána 43 580 1
  4 Dömösi Ferencné 25 980 2
  1 Ballai Ferencné 23 060 3
  3 Berkes Magdolna 5 060 4
         
MLS Rajthely Név g helyezés
  5 Csala Tibor 29 240 1
  7 Jéger Szabolcs 8 410 2
  9 Varga Tamás 8 330 3
  6 Kiss György 5 940 4
  8 Halász Szilveszter 5 160 5
  10 Jámbor János 4 990 6
  11 Postás László 3 780 7
         
Férfi Rajthely Név g helyezés
  25 Smányi Szabolcs 33 680 1
  21 Füstös Péter 24 850 2
  24 Szűcs Tamás 22 720 3
  20 ifj. Lengyel István 22 490 4
  28 Makai Zsolt 21 410 5
  27 Pálinkás István 17 450 6
  23 Rácz Krisztián 17 320 7
  18 Katona Bálint 17 230 8
  13 Vidó Roland 16 520 9
  19 Bódi Csaba 16 480 10
  26 Hackler Erik 15 720 11
  17 Erdélyi Martin 13 690 12
  22 Ballai Krisztián 12 990 13
  12 Smányi Zsolt 9 120 14
  14 Bereczki Ferenc 8 310 15
  15 Tfibrik Gábor 7 600 16
  16 Joó Gábor 7 260 17
         
Utánpótlás Rajthely Név g helyezés
  46 Jámbor Dávid 30 730 1
  45 Temkó Lóránt Dominik 23 120 2
         
Veterán Rajthely Név g helyezés
  41 Barna Szilárd 27 540 1
  42 Katona Tamás 27 490 2
  37 Rozgyonyi Sándor 23 840 3
  38 Lengyel István 23 820 4
  33 Holler László 23 390 5
  40 Ballos László 17 180 6
  32 Várdai Béla 17 060 7
  31 Mucsi Lajos 15 280 8
  35 Krauser Gyula 15 070 9
  34 Dezső Imre 12 230 10
  36 Horváth Gusztáv 11 030 11
  43 Gyuricza Péter 10 240 12
  39 Almási László 8 720 13
  30 Tölgyes László 8 220 14
  44 Ollai Pál 7 000 15
  29 Ballai Ferenc 4 230 16

 

GALÉRIA

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 

 

 













  
© 2017-2020 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége

Keresés