Hírek

VII. Maros MIX Feeder Kupa

Október 7.-8.-án megrendezésre került a VII. Maros Mix egyéni, kétfordulós Feeder Kupa. A verseny a MOHOSZ Feeder versenysorozat része, egyben utolsó kihívása volt. Helyszín a Maty-éri evezőspálya, A verseny lebonyolítása a (hivatalos) Országos Feeder versenyszabályzat szerint történt.


A Kupán összesen 122 fő vett részt, java részt magyar versenyzőkből állt a mezőny, de voltak akik Bulgáriából, Csehországból, Szlovákiából, és Romániából érkeztek. A lehűlt víz ellenére nagy mennyiségű fogások is születtek, kiemelkedő eredményt ért el Vidó Ferenc, aki 59880 gramm összsúlyú halat fárasztott sikeresen a két nap alatt, bár a verseny megnyeréséhez nem volt elegendő.

 


1. Fábos István 2p (47130 gramm),
2. Erdei Attila  2p (39540 gramm),
3. Vidó Ferenc 3p (59880 gramm)

 

A fogások fő halfaja a ponty volt, jó néhány termetes példány is horogra akadt, legnagyobb köztük 8970 gramm súlyú volt. A pontyok mellett nagyobb kárászok színesítették meg a terítékeket.  A horgászat technikája a hideg-vízi megoldásokat kívánta meg a a versenyzőktől, a meghorgászandó helyeken többnyire sötét színű etetőanyaggal, valamint minimális élőcsalival horgászva érték el a legjobb eredményeket. Az etetőkosarak méretét tekintve is nagy különbségek alakultak ki, egyes versenyzők egészen kicsi, míg mások kifejezetten nagy etetőkosárral horgásztak.
A versenyzők részére kiemelt súllyal rendelkezett ez a megmérettetés - itt dőlt el, hogy ki az aki a 10 fős válogatott keretet alkotja majd a 2018-as évben!
Emellett a szervezők az első húsz versenyzőt értékes Tubertini és Maros Mix ajándékokkal jutalmazta meg.

Maros Mix feeder Kupa Szeged Végeredménye: Elérhető

A MOHOSZ FEEDER versenysorozat összesített eredménye : LETÖLTHETŐ

Gratulálunk!

HECSMSZ

 

MOHOSZ tagszervezete



 

Magyar Országos Horgász Szövetség

 

 Magyar Horgász

 

Maty-ér

 Atka holtág

 

Szolunáris naptár

Országos Vízjelző Szolgálat

Országos

Meteorológiai Szolgálat

 Széchenyi Kártya elfogadóhely

SZÁK állami jegy forgalmazás

Szegedi Közlekedési Kft.

 

Objektum koordináták: X: -, Y: -
Gyorskereső:
© 2017. Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége

Keresés